Az idei évben hála a kororna vírus harmadik hullámának lecsengésének Június 16-20. között önkormányzatunk megtartotta szlovák nemzetiségi gyermek tánctáborát. A tábor önkormányzatunk és a Rákosvölgye Népi Kulturális Hagyományőrző Egyesület közösen szervezte, Rákosmente Önkormányzatának és a Bethelen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása mellett. Az elmúlt öt nap több, mint eseménydús volt.  A gyerekek, akik többek között a Rákoskeresztőri Fialka tagjai voltak minden nap résztvettek Simó Ilona és Szilágyiné Bretka Zsuzsanna által vezetett táncórákon, ahol megismerkedtek a rákoskeresztúri táncokkal, gyermekjátékokkal, népdalokkal és mondókákkal.

A programban szerepelt lovaglás, séta a Rákospatak partján, kirándulás a Naplás-tóhoz, az ott lévő erdben és a mellette található kilátóhot és tibeti hangtálasa bemutató Horváth Anita közreműködésével. Napközben a néptánc mellett a gyermekek megismerkedte szlovák szavakka és kifejezésekkel Bertók Bertalan vezetése mellet, míg a helyi népviselettel és dalokkal a Rákoskeresztúri Szlóvák Asszonykórus tagjai ismmertették meg őket, melyet egybekötöttek a minden évben nagy sikert arató kukoricamorzsolással.

Remélejük a jövő évben hasonló színvonalas tábort tudunk megszervezni a gyerekek és szülők örömére.