2025.január 12-én az új esztendő második vasárnapján a Józsefvárosi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat meghívására és a sokéves hagyomány megtartására a Horváth Mihály téri Szent József Plébánia Templomban vettünk részt az első szlovák nyelvű szentmisén.
Mint minden évben most is a Rákoskeresztúri Hívőkért imádkoztak a résztvevők. A misét Nagy István szlovákiai orgonaművész koncertje zárta.
A vendégváráson a keresztúri asszonyok finom süteményeivel vártuk a megjelenteket. Majd végezetül egy perces néma felállással emlékeztünk meg a nemrég elhunyt volt XX. kerületi képviselő társunkról Judita Oláhová Kušniarováról.