2018.07.14-én kalandos útjára indult a Keresztúr Tánccsoport, hogy jó hírét vigye és öregbítse kerületünk Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának. Vendéglátónk és a rendezvény fő szervezői a Váli Út Hagyományőrző Egyesület szívélyes fogadtatásban részesítettek minket rögtön érkezésünkkor. A rendezvényen számos más táncegyüttes is fellépett többek között az Ördögborda táncegyüttes és a Váli Út Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja is.
A fellépés után hangulatos vendéglátásban lehetett részünk zenével és tánccal, evéssel és ivással. Ezentúl alkalmunk nyílt a színpad melletti mezőn előkészített, szalmabálák közt elrejtett, népi játékokat is felfedezni, amit tánccsoportunk nem múló lelkesedéssel tett meg az est folyamán több alkalommal is.
Köszönet a szervezésért a Váli Út Hagyományőrző Egyesületnek!